A kancáink

Lovak/tenyésztés

1987 óta tenyésztünk és adunk el NORIKER-lovakat. Azért, hogy a vérvonalbeli tenyésztést fenn tudjuk tartani, a kancákat a VULKAN, NERO és SCHAUNITZ csődörökkel fedeztetjük. Közelebbi információkat a tenyészetünkről ill. eladásainkról a következő címen kaphat:

Gestüt Bernhard Loidl
 A-8224 Kaindorf 48
Telefon: +43 (0) 3334 2697
Mobil: +43 (0) 664 2658356

A Noriker-ló története

Krisztus előtt 600 évvel származó időkből ásatásokból bizonyított, hogy már a kelták lovai is rendelkeztek tarka foltokkal. A római Norikum tartomány megalakítása után a mai Ausztria régióiba Krisztrus születése idején római igás lovak érkeztek Közép-Eurpába, aho egy új lófajta a NORIKER jött létre.
A nyolcadik században Károly uralkodása idején kezdődött meg a nehéz lovak tenyésztése.
A NORIKER ( hegyi hidegvérű) főleg parasztoknál, de lovagoknál valamint kereskedőknél is munka, kocsis és csatalóképnt szolgált. A salzburgi érsekség a középkorban különböző döntő lépéseket tett azért, hogy a Noriker tenyésztését befolyásolja. JAKOB VON KUEN érsek utasítást adott ki 1565-ben egy terület lótenyésztésre alkalmas terület szerzésére. Ebből Spittel-ban a Felber völgyben nemcsak egy tenyészet hanem egy csődör istálló is létrejött.

Noriker -tenyészetek létrehozását először 1576-ban Rief várában Hallein mellett dokumentálták. A tenyésztés akkor a salzburgi érsekség kezében volt. A híres salzburgi ,,Pferdeschwemme" (egy homlokzat lovas ábrázolásokkal, ahol korábban a lovak istállóba vitele előtti lemosását végezték) stilizált lófejeket mutat be elől domború lófej vonalakkal) és nehéztestű - összességében felismerhető- hidegvérű lovakkal. A vovak ugyanis felvonulási és díszlóként is bevetésre kerültek, miközben a színes lovak igen kedveltek voltak. Mediterrán fajtákkal való keresztezésükkel szokatlan színek és lófejek is mint izebella, tarka, tigris is feltűntek. A még most is meglevő barna-piros és penészkék színek is ezzel magyarázhatóak.
1868-ban JAKOB von KUEN salzburgi érsek szigórú intézkedéseket hozott a noriker lovak tenyésztésére.
- A belföldi kancákat nem szabadott a külföldről származó ménekkel fedeztetni
- Csak udvari méneket szabadott a fedeztetéshez felhasználni.
- Az állam csak olyan csikókat vásárolhatott fel, amelyek udvari fedeztetésből származtak.

Ezzel a rendelkezéssel megalapozták és uralkodó elvvé tették az országos tiszta tenyésztést. 1703-ban elrendelték, hogy minden alkalmazott csődört be kell mutatni.



Vérvonalak:


Vérvonalak szerint a következ?ket lehet megkülönböztetni:
VULKAN - NERO - DIAMANT - SCHAUNITZ - ELMAR

A Vulkan-vonalhoz igen tipizált nehéz lovak tartoznak durva nemességgel, kicsit hosszúkás keretes fejjel és erőteljes alappal a jó futtatáshoz. A vulkan lovak jó karakterrel rendelkeznek és korán érettek. Ennek a vonalnak a kit?n? tulajdonságai áttörést hoztak.


A Nero-vonalat ugyancsak a 19. században alapozták meg 126 Optimus csődörrel.A Nero lovak magas növésűek, elegánsak és figurális jó alappal és igen jó futtatási adottságokkal.

A Diamant-vonal egy könnyebb igen tipikus fajta, száraz és drótos, szigorú fejvonalakkal és jó arányokkal. A tüzes szeme nyomán nevezték el diamant-nak.

Az Elmar-vonal az egyetlen tigris vonal, amely andalúziai vért hord az ereiben. Ezek túlnyomórészt jó vágású, nemes és temperamentumos lovak, száraz fejjel, és finom alappal, keskeny szélességű és mélységű bordázattal, de jó teljesítmény adottságokkal.


A Schaunitz-vonal egy karintiából származó, középkeretes, méretesen mély és széles hidegvér vonallal, melynek megalapozója a 255 Schaunitz csődör volt Karintiából. A Schaunitz-ok igen kemény és jó munkalovak, gyorsak és temperamentumosak, amelyeket túl erős vérfrissítésnél, kicsit érzékenyebben kell kezelni.

A vérvonalak szerinti tenyésztés és ápolás Fontos feltétele a noriker fajta fenntartásának.

STUTENMILCH KOSMETIK LOIDL
Bernhard Loidl

A-8224 Kaindorf 48
Telefon und Fax:
+ 43 (0) 3334 2697

Email:
office@stutenmilch-loidl.at